2009. március 28., szombat

Végre...



...ráértem egy kicsit, és ötletem is volt, hogy hogyan blokkoljam a kendőt. Először a habtapin akartam, de aztán rájöttem, ha előveszem akkor a fiam akar majd vele játszani, de közben a kicsi, meg szétrágja, így az marad inkább még a szekrényben.Viszont a habtapi ötletét ötvöztem Moncsi "kerítéstechnikájával" (:D), meg az én lehetőségeimmel... (ja mert a habtapit is az erkélyre raktam volna a szárítóra)
Így száradhat a kendőcske a jó levegőn... mikor kiraktam még sütött a nap ezerrel, persze most beborult, állandóan azt figyelem, mikor kezd el cseperegni.
Csináltam közelebbit is. Így már egész jól néz ki, jó érzés nézegetni:)



2009. március 26., csütörtök

Mit kössek...?

Kész lett a kislánypulcsi eleje is. Nagy csalódás lett, le kell bontanom. A kendő után nem tudtam visszaállni a szorosabb kötésre, így hatalmas lett az eleje, és nem is szép. Azért majd a csajomra felpróbálom, hogy mennyivel kell kisebb, és nekiugrok mégegyszer!
Nekem úgy látszik nem szabad félbehagynom semmit. (sejtettem egyébként de annyira birizgálta a fantáziámat ez a Laminaria, hogy nem bírtam megállni.-jajj még az is! még mindig várja a sorsát)

Kaptam mamikámtól pár gombóc gyapjút. Olyan jó kis szúrósat. Sok mindenre nem lesz elég, ráadásul nem is egyszínű...nem tudom mit kezdjek vele. Szeretnék neki csinálni belőle valamit.

No meg ígértem csíkos sapikat is, lehet azt kellene elkezdeni...

2009. március 23., hétfő

kép...


Háát az utolsó lépés, még hiányzik neki, de azért felrakom, mert nemtudommikorlesz időm kifeszíteni...
Kicsit félek ettől a gombostűzéstől, a csajom egyenlőre még mindent megeszik.

De sort kerítekrá a napokban és akor frissítek képet is:)








2009. március 22., vasárnap

Kész!!!

Kész van az első kendőm, végre!
Fénykép is készül majd, talán holnap... sajnos kis fennforgás van nálunk, du ügyeleten voltunk a fiammal, és holnap is dokijárat, de igyekszem fotózni, meg ha lesz szabad hely kismosni, kifeszíteni:)

Apa azt mondta tök szép lett! Már ezért is megérte!

2009. március 18., szerda

Lassan, de biztosan...















Lassan haladok a kendővel... 
A lányom nem nagyon szereti, ha leülök kötni, így csak alvásidőben tudok ráfordítani néhány órát.
Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire jó kötni:D Nagyon élvezem, egy csöppet sem unalmas, igaz voltak olyan szakaszok amik megizzasztottak... de amikor belejöttem pl az erre-arra fogyasztásba, akkor már tök egyszerűnek tűnt!


most itt tartok...

2009. március 15., vasárnap

Nem bírtam ki....

...hogy nem kezdjek bele egy kendőbe!
Kb 25-ször elolvastam ercsu leírását, a Laminaria-ról... Nézegettem a képeket, aztán nézegettem a kötőtű készletemet-ami 3 db, ebből egy zoknikötőtű:D, nézegettem a fonalaimat... az se sok.
Tegnap este nekiveselkedtem, és meglepően könnyen ment. Eddig! Még van négy sor(kb) a csillagmintából, aztán fog eldőlni valószínűleg, hogy ez volt az első és utólsó kendőkezdeményem, vagy esetleg lesz folytatás:D


Itt tartok most! Igazából egy jó képet sem tudtam csinálni, mert a kanapénk fekete, és a vaku miatt nagyon virított rajta a fehér. 
ja igen fehér lesz:)
(mennem kell fonalat venni:) )

2009. március 14., szombat

Március 15.

Egyet a papának, egyet a mamának, egyet a fiának... :)
Mia még nem kapott, úgyis letépné a kabátjáról, majd jövőre.

Apának nem nagyon tetszett a zöld szín... de csak ez volt. Itt köszön vissza Patrik zöld pulcsija:D

2009. március 11., szerda

Fodros kislánypulóver




Ennyit sikerült tegnap haladnom.
A fodor majdnem kifogott rajtam, de azért én győztem:D
Kicsit csavarodnak a szemek, mert... azért melt... mondaná a fiam:D de ez legyen a legnagyobb hibája!
Viszont kiderült, hogy a kötéspróbáim semmit nem érnek, mert hiába csináltam meg a 10×10 négyzetet-ami kb akkora volt mint amit a fonal címkéjén javasoltak- a pulcsika már most hatalmas:O (és csak zárójelben, stimmelt minden 1 szem eltéréssel- az én próbakötésem, a modellhez leírt próbakötés, és a fonal címke szerinti is...)
Valószínűleg a fodor is széthúzza az alját, de így is a 10 centinkénti 26 szem helyett nekem csak 22 van... szóval jó bő lesz:D De apa azt mondta le nem bontsam, majd belenő a lány, legfeljebb szoknyának is tudja hordani!Hát majd meglátjuk! Avakisaztmondta:)


2009. március 10., kedd

Tervben van..


Ha már úgyis itt vagyok, akkor gyorsan felteszem még, hogy most mit tervezek a kisasszonynak kötni.
(el is kezdtem már, de tegnap annyira haladtam a dologgal, hogy reggelre megfájdulta kezem, így most estig pihiztetem)
Annyiban tértem el csak a leírástól, hogy az én pici lányom még csa 74-es méretet visel, valamint egykicsit világosabbkék fonalból lesz.
A fodor már kész, meg kb 10-12 centi a hátából...
csak elsőlátásra tűnik bonyolultnak,egyébként nem az:)

Piros sapi Jutinak!

Ez a sapi saját "dizájn", csak úgy elkezdtem kötni, igazából manósapkát szerettem volna,de sajnos elfogyott a piros idő előtt:(. De mikulássapinak tökéletes:D A fiam nagyon szereti (el is kell dugni előle, mert mindig ebben menne legszívesebben)


Fonal: Lisa piros 50gr, és maradék fehér fonal.

Fehér fonallal kezdem 112+2 szemmel.
Patentmintát kötök (1 sima 1 fordított) 3 cm-es magasságig.
Ezután piros fonallal dolgozok tovább, simakötéssel 8 cm-es magasságig.
Elkezdek fogyasztani: 
1.sor:
1 szélszem 2 szem összeköt, majd simán végigkötöm a sort.
2.sor:
1 szélszem 2 szem összeköt fordítottan, majd fordítottan végigkötöm a sort.
 (Ezt akartam folytatni a végéig, de mivel láttam, hogy nem lesz elég a fonal, elkezdtem középen is fogyasztani.)
kb 12 cm-es magasságnál megszámolom a szemeket, elosztom 4-el. 
Pl 80 szem van még a tűn: 80÷4=20 akkor a 20. szemnél kezdem a fogyasztást, a szélétől számolva.
Tehát:
1 szélszem 2 szem összeköt 19 sima 2 szem összeköt sima végig
következő sor:
1 szélszem 2 szem fordítottan összeköt, 19 fordított, 2 szem fordítottan összeköt, fordított a soron végig.
A következő sima sorban a 19 sima helyett már sak 18-at kötök, és így tovább.
Amikor már csak 6 szem van a tűn, leláncolom a szemeket, minden szembe beleöltök a fonallal, és összehúzom a munkát.
A sapit összevarrom, gyönyörködök benne...pom-pom-ot készítek, rávarrom, lefényképezem, elküldöm ide...:D

Megjött az email...

... a megjegyzésekről...
Pontosan akkor amikor már én is felfedeztem őket az irányítópulton! ..Juhéé

Nem igazán értem a dolgot! Minden be volt állítva...

Ezek után nagyon fogok figyelni, és várom nagyon a kommenteket;)!!!

Patent mintás sapi


Erika kérésére!
A világoskék sapi leírása:

Fonal: Lisa color 
Mennyiség 42 gr.
Körkötőtű, vagy zoknikötőtű. (ez a sapi körkötőtűn készült)
96+2 szemmel kezdünk (ha kisebb vagy nagyobb méretre van szükség arra kell figyelni, hogy a szemszám 4-el osztható legyen).
17 cm-t kötünk patentmintával(2 sima 2 fordított).

Fogyasztás:
(a fogyasztás kb 5-6 cm lesz)
1.sor:
1 szélszem*2 sima, 2 fordított összeköt(fordítottan) 2 sima 2 fordított* *-tól ismételünk, majd 1 szélszem
2 sor:
fogyasztás nélkül kötünk a mintának megfelelően. 
3. sor:
1 szélszem *2 sima, 1 fordított, 2 sima, 2 szemet összeköt fordítottan* *-tól ismételünk, majd 1 szélszem.
4. sor:
fogyasztás nélkül
5. sor:
Az elsőként fogyasztott fordított szemeket kötjük össze 1 sima szemmel.
1 szélszem *1 sima, 2 szemet simán összekötünk, 2 sima, 1 fordított * *-tól ismétlünk, majd 1 szélszem
6. sor:
fogyasztás nélkül
7. sor:
1 szélszem * 3 sima, 2 szemet összeköt* *-tól ismételünk, majd 1 szélszem.
8.sor:
fogyasztás nélkül
9.sor.
1 szélszem * 2 sima, 2 szem összeköt* 1 szélszem
10. sor: 
fogyasztás nélkül
11.sor:
1 szélszem * 2szemet simán összekötünk* 1 szélszem
12. sor:
fogyasztás nélkül
13.sor:
1 szélszem *2 szemet simán összekötünk*1 szélszem
14. sor:
fogyasztás nélkül
15.sor:
befejezés
A szemeket leláncoljuk, majd horgolótűvel minden szemen áthúzzuk a fonalat, majd a sapi tetejét összehúzzuk.
Ha körkötőtűvel dolgoztunk a sapit összevarrjuk.

Gyönyörködünk a kész műben, lefényképezzük és elküldjük ide:D

A leírásért köszönet Gabellának-valószínűleg nem szó szerint ugyanaz (de előfordulhat), mert a mintát a sapiról számoltam le;)



Elnézést...!!!!

Ne haragudjatok! Nem vagyok bunkó ám, csak nagyon béna:(

3 kommentet is kaptam, még a blog indulásakor és nem reagáltam rájuk, nem vettem észre őket!Azt hiszem valamit állítgatnom kell még.
 Tényleg elnézést kérek, és a kéréseket igyekszem minél gyorsabban leírni!! (még egy pár hétig sapkaszezon lesz)

2009. március 7., szombat

Megint sapi készült!

Miának már kötöttem egy "ördögsapit", de nem lett túl szép, mert nagyon túlbonyolítottam a leírást. A leírás innen van, de valahogy a fogyasztásnál belezavarodtam-és mivel nem tudok angolul, és olyan bamba vagyok, hogy segítséget sem kértem ezért kb ötödszörre készült el az első sapi:)
Persze rögtön a fiam is rendelt egyet magának:D




Sál is van hozzá, bár az az első darabok közül való.


A rózsaszín sapit pedig ötödszörre is lebontottam...:(
Hatodszorra viszont sikerült!!!!
Így teljes az együttes:



A poncsó leírása Gabellától származik:)